Ugrás a tartalomra

Károly-kilátó

Ády küldte be máj 6, 2012 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1936

A Károly-kilátó és maga a 398 m magas Károly-magaslat egyaránt Romwalter Károly soproni nyomdász és lapkiadó emlékét őrzi, mert ő és fia ácsoltatták 1876-ban (néhány források szerint 1878-ban) ezen a helyen az első kilátót.

Amikor a faépítmény elöregedett, a városszépítők 1902-ben úgy találták, hogy javítása túl drága lenne, és ezért inkább „a hely méltóságának megfelelő kilátót” építenek, kőből. Ennek ellenére az építkezést csak 1936-ban fejezték be, mert közben csődbe ment az a bank, amelybe az adományokból a kilátóra összegyűlt pénzt elhelyezték. A végleges terveket Winkler Oszkár készítette el – a terméskőből épült kilátó 23 m magas. A felszabadulás után az építmény a városi önkormányzathoz került, és az sok hányattatás után csak 1996-ban adta vissza a Soproni Városszépítő Egyesületnek. Az egyesület még az évben elvégeztette a legsürgősebb felújításokat, és megnyitotta az épület első emeletén a Botanikusok szentélyének nevezett állandó kiállítást.. F: wikipédia

Tervezte
Winkler Oszkár
Cím

Alsóőrház köz 1-9
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok