Ugrás a tartalomra

OTP toronyház

Ády küldte be November 30, 2012 időpontban
Létrehozás
1967

"A mai Krisztina tér és környéke – a kávéházak és mulatók hajdani eldorádója – a második világháború végén, Buda ostromakor súlyos károkat szenvedett. A Közmunkatanács tervet dolgoztatott ki a Vérmező és a Horváth-kert közötti terület teljes lebontására, és hat szabadon álló, nyolcszintes pontház és egy park létesítésére. A tanács 1948-as megszűntével azonban a nagyszabású terv is lekerült a napirendről. A tervezett magasházakból egyetlenegy épült fel 1967-ben, Boross Zoltán tervei alapján. A statikus tervező Falus Ferenc volt. Az épület kivitelezője a Budapesti Lakásépítő Vállalat (Bulav). Ahogy magasodott a ház, úgy erősödtek a kritikai megjegyzések; a viszonylag szűk völgyben, a Krisztina téri templom és a közeli Vár-oldal közé beékelődött „óriás” északi irányból teljesen lezárta a teret és – mivel magassága meghaladta a környező kéményekét – zavarokat okozott a mögé szorult alacsonyabb lakóházak fűtőberendezéseinek működésében is.
A ház homlokzatait mészkő lapokkal burkolták. Földszintjén és első emeletén Buda legnagyobb OTP-fiókját alakították ki. A másodiktól az ötödik szintig nyolc-nyolc, a további emeleteken hat-hat lakást építettek. A lakások keleti, nyugati és déli tájolásúak. A monolit vasbeton vázú és födémszerkezetű épület központi magjában két párhuzamos lépcsőházat, két személyfelvonót és egy szemétledobót alakítottak ki.
A vitathatatlanul egyedi kilátást nyújtó tizenöt szintes lakóház homlokzatán végigfutó díszítő acélszerkezeteket a múlt század végén eltávolították, így az még jellegtelenebb lett. Az első budai toronyház lakója volt a világhírű magyar labdarúgó, a Népstadion névadója, a nemrég elhunyt Puskás Ferenc." F: klubhalo.hu

Tervezte
Boross Zoltán
Kivitelezte
Budapesti Lakásépítő Vállalat (Bulav)
Cím

Alagút utca 3
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok