Ugrás a tartalomra

Wekerle-telepi templom

leguan küldte be February 22, 2010 időpontban
Hely/kategóriák

A Wekerletelep építése 1908-ban kezdődött meg Wekerle Sándor politikus, miniszterelnök (és egyben egy ideig pénzügyminiszter) kezdeményezésére, miután állami eszközökből megvásárolták a Sárkány család eladó birtokát.  A munkástelepen 1909-1925. év végéig összesen 1007 ház épült 4412 lakással. 2, 3 és 4 lakásos földszintes, valamint 6, 8 és 12 lakásos kétszintes épületeket terveztek. Ez a lakáselosztás meghatározóvá vált nemcsak a telep arculata, hanem a társas kapcsolatok kialakulásának szempontjából is. A kisebb utcákban földszintes beépítés szerint telepítettek házakat, míg a legszélesebb utakat emeletes épületek határolták.
Az egész telep megtervezésénél kiemelkedő fontosságú volt a környezetnek a közösség életére gyakorolt várható hatása, ezért a főteret, mint kiemelkedően fontos területet, külön pályázat alapján akarták megépíteni, melyet Kós Károly, mint meghívott építész nyert meg. A teret körülvevő utcák sugaras rendszerét a központba vezető nyolc bekötőút kötötte össze. A teret a Heintz Béla által jóval később, 1930-ban tervezett Budapesti Munkás Szent József katolikus templom zárja le.

Cím

Budapest XIX. kerület
Kós Károly tér
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok